Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)
Munkálatok
HOTEL TRANSYLVANIA 3 Típus: Mesefilm Selena mint: Mavis szikronhangja Kiadás dátuma: 2018. július 13. Státusz: Előkészületek
13 REASONS WHY Típus: Sorozat Selena mint: Az alkotó Kiadás dátuma: 2017. március 31. Státusz: Kazetták folyamatban
PUMA Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc Megjelenés: Folyamatosan
COACH Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező Megjelenés: Folyamatosan
Partnerek
Ha szeretnél a cserék közé jelentkezni, akkor azt a chat hiánya miatt csak mailban teheted meg: selenabomb@gmail.com. Ha szünet, zárás vagy hírek hiánya miatt lekerültél, akkor az ikonok alatt találod az oldalad címét, linkeletlenül.
12/8 hely szabad
Aktuális
Infóbox
Szerkesztő: Mia
Téma: Selena Gomez
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
Már hoztam nektek egy bejegyzést arról, hogy Selena Cansasban járt Raquelle Stevens születésnapi buliján. Bár a party már véget ért, de a képek még mindig özönlenek az eseményről. Bár a minőségük nagyon rossz és csak négy darab képet kaptunk, de nézzézek meg őket. :)
Tegnap került fel ez a színfalak mögötti HD videó, amiben Selena Gomez és Zedd I Want You To Know című számuk klipjének forgatására nyerünk betekintést.
Mostanában szerencsére egyre több hír illetve kép jelenik meg Selenáról. A Párizsi divathét után a kedvencünk visszaindult Los Angelesbe, így ezek a képek tegnap, március 12-én készültek a LAX reptéren. :) Selena megint nagyon kedves volt a rajongóival, a képeken is látszik, hogy közös fotókat készítenek és milyen mosollyal fogadja őket. :) Szerencsések! Nézzétek meg ezeket a HQ minőségű képeket a heyselena galériájában! KATT
Mint tudjuk, idén annyira nem voltak szerencsések a paparazzik, ugyanis alig készült Selenáról fotó az utcán, most viszont látták elhagyni a LAX repülőteret, tegnap, március 9-én, os Angeles, Californiában. Összesen 100db HQ minőségű kép készült, amiből a HeySelena galériájában nézhettek meg pár darabot. :) Selena most is gyönyörű és stílusos volt, örülök, hogy újra vannak róla hírek és, hogy ennyire boldog a képeket! :)
A források szerint Selena Párizsba utazott a divathét miatt, Paris Fashion Week nevű eseményen.
Ezt a cikket starityn találtam ma, és úgy gondoltam, hogy elhozom nektek: Selena Gomez, a 22 éves színész-énekesnő főként pirosban, bíborban, feketében és más halványabb színű kreációkat részesített előnyben 2014-ben. A We Day California rendezvényen piros nadrágkosztümöt, az Emmy-jelölteket bejelentő ünnepélyen pedig ugyanilyen színben pompázó kezeslábast húzott; míg a Met Gálán és az iHeartRadio Music Awardson lenyűgöző, bíborszínű Diane von Furstenberg és Cushnie Et Ochs márkát viselő darabokban volt látható; a Versace Milánói Divathéten rendezett show-ján és a Leonardo DiCaprio Alapítvány gáláján pedig dögös, fekete Versacében és Christian Diorban mutatkozott; addig az American Music Awardson egy varázslatos Giorgio Armani-költeményben lépett színpadra, az LACMA Art + Film Gálán pedig szürke Gucci-estélyiben lejtett végig a fekete szőnyegen. /Starity/
Ahogy a hétköznapokban, úgy a sztárvilágban is előfordul, hogy két ember ugyanazt a ruhát ölti magára, ha nem is ugyanazon a helyszínen. Ez főleg akkor fordul elő, ha kedvenceink egy-egy népszerűbb divattervező ruhája mellett döntenek. Lássunk Selena kivel lépett ugyanabban a ruhában nyilvánosság elé!
Selena Gomez vs. Lucy Hale
A hasonmásként emlegetett páros idén követte el azt a hibát, hogy néhány hónap eltéréssel ugyanazt a ruhát viselte. Elsőként Lucy a Teen Chioce Awardson vette fel a Dior-kisestélyit, míg Sel 2 hónappal később, a Ruderless premierjén. Mindkettejüknek remekült állt, de Lucy vidám mosolya feldobja szettjét, hiszen Gomez kisasszony csak egy apró félmosolyt villantott a fotósoknak. Vajon véletlen lenne az egybeesés? /Starity/